Uramisten,
-akinek soha nem volt kedvence,
furcsán hangzik tán ez az ima-
de Néked,ki minden életnek ura,
és alkotója minden teremtménynek-
   engem érhetett az a szerencse,
   hogy fohászom Hozzád jut,s Te megérted:
   miért oly nehéz a szívem,ha szembenézek
   a nagy fájdalommal,melyet érzek
   most,hogy bekövetkezett halála
   annak a kedves,szeretett lénynek,
   kit fájdalommal foglalok imámba.
Ő adott örömet életemnek,
ő volt napjaimnak társa,
okot adott rá,hogy nevessek.
Hűsége és ragaszkodása
hiányzik most,hogy nincs velem.
Tőle tanultam:légy természetes,
gondoskodj másról,jó szívvel etess,
de ennél is fontosabb az érzelem.
A saját dolgodnál-legyen bármi-
fontosabb a másikat szolgálni.
   Uram,a Te teremtményed halála
   emlékeztessen az elmúlásra,
   hisz állat vagy ember,egyre megy:
   az élet csak átmenet.
Nyugodjék hát békében,hosszan.
Elébb még lázadoztam.
                        Már nem.
Az Úr gondoskodása:
Mindnyájunk feltámadása.
                        Ámen.