Krisztus Urunk egy szép napon,
körülnézett a Mennyországban
- a Tejúton sétálgatva-
így töprengett magában:
-Úgy látom, a Menny unalmas nagyon,
az angyalok csak ténferegnek,
így nem lesz jó vége ennek,
ennyiben ezt nem hagyhatom.
Tűnődve nézett a földre le:
Ott nyüzsögnek,élnek,vidámak,
s hogy meglátta Pajkost,a cicámat,
megakadt rajta a szeme.
Aranyos kis bohócomnak
ragyogott zöld szemecskéje,
csintalan pofiját nézve:
-"lesz itt vigasság maholnap!"-
magához emelte őt az égbe,
s mint a mennybéli nyájnak tagja,ott
gyémántos aranykoronát kapott.
A mennyország már nem olyan,mint hajdanán!
Mert ahogy Pajkos belépett a kapuján,
koronáját a lépcsőre dobta-az is arany volt-
felmászott az angyalokra,a fülükbe dorombolt.
Szárnyukból cibálni kezdte a tollakat,
-Pajkos kedvenc játéka volt, párnákból pofozta ki,ha toll akadt-,
majdnem lezuhant a magasból,
mikor egy hullócsillag után kapott,
aztán koronáját pörgette körbe,
míg farkát az aranykapu becsípte.
 Az angyalok már nem unatkoznak,
pajtásai lettek Pajkosnak.
A Mennyben már vidámság vagyon.
Pajkos,csak nekem hiányzol nagyon.